
Basa Andrea
Basa Andrea vagyok a Gazdasági Versenyhivatal Fogyasztóvédelmi Irodájának vezetője.
Ki vagyok én?
A Budapesti Kommunikációs Főiskola (METU) elvégzése után, 2006 januárjától a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Fogyasztóvédelmi Irodájában dolgoztam mintegy kilenc évig. E közben elvégeztem a ELTE ÁJK-t, és 2012-ben jogász szakon szereztem diplomát. Vizsgálóként a fogyasztókat, üzletfeleket megtévesztő magatartásokra, összehasonlító reklámokra vonatkozó piaci jelzések intézését és versenyfelügyeleti eljárások lefolytatását, koordinálását végeztem elsősorban az infokommunikációs és a média szektort érintően. Vizsgálói munkámban kiemelt szerepet kapott a marketing és kommunikációs szempontok figyelembevétele a reklámok versenyjogi megítélésében.
2014 novemberétől közel négy évig – kommunikációs végzettségemre is tekintettel – a GVH kommunikációs főtanácsadói és sajtószóvivői feladatait láttam el. Ezt követően két kislány boldog édesanyjává váltam, és 2023 szeptemberétől a GVH Fogyasztóvédelmi Irodájának vezetőjeként tértem vissza a munka világába.
Kik hatottak rám?
Életem meghatározó pedagógusa a nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskola ének-zene tanára, Kossuth-díjas karnagya, Szabó Dénes. A világhírű Cantemus kórus jelmondata így hangzik: „Egyesít minket jellem és eszme, fel hát a tettre!”Amit még mindenképpen kiemelnék az itt töltött időkből, hogy nemcsak a Kodály-módszer szerinti zenei nevelésben volt részünk, de egyúttal az „előregondolkodás művészeivé” is váltunk, és olyan szilárd értékrendet kaptunk, ami ma is meghatároz. Csak egy kérdés ezek közül, amire mindig képesnek kell lennünk válaszolni, és ami a minőségi gondolkodás alapja: tudni kell, hogy mi az, ami jó, és mi az, ami rossz.
Más-más vezetői stílust tapasztaltam a munka világában, megemlíteném
- a szakmai gyakorlat alatti időkből Takács Ildikót, a TriGránit akkori kommunikációs igazgatóját, és a vállalati kultúrából Demján Sándor gondolatát idézném fel: „Amihez értesz és amiben jó vagy, abban igyekezz a legjobb lenni és boldog ember leszel.”;
- az első munkahelyemről Zsámboki Gábort, az Állami Nyomda (ANY Biztonság Nyomda Nyrt.) vezérigazgatóját, a nyomdában az amúgy is erőteljesen strukturált gondolkodásmódomra még inkább hatott a „Rendszerben gondolkozunk” misszió;
- Szabó Andreát, aki karrier coachként segített, amikor szükségem volt rá, tőle azt tanultam meg, hogy meg kell találnunk a szupererőnket és a változó világunkban is önazonosnak kell maradnunk. E. Cummings, a híres amerikai költő idézete így hangzik: „Az ember a legnehezebb csatát akkor vívja, amikor igyekszik kizárólag önmagával azonos maradni egy olyan világban, mely éjt nappallá téve éppen azon fáradozik, hogy őt mindenki mással azonossá gyúrja.”;
- a nemrégiben ugyan nagyon rövid ideig tartó, Náray Tamással és a BOOOK Kiadóval (BOOOK Kiadó Kft.) töltött sütis projektet, amikor is a Zarah Winter kedvenc süteményreceptjei – A Trilógia ízei című könyvében szereplő, 50 süteményt készítettünk el Tamás vezetésével – különleges élmény volt, minden szempontból, íme e kapcsán is egy releváns idézet: „A földi boldogsághoz, amire a világon mindnyájan a legjobban vágyunk, három igazi kincset kell birtokolnunk a pénz, a siker és a hírnév helyett. Ezek pedig a szeretet, a megnyugvás és a megbecsülés. Mert a szeretet bátorrá tesz és elkötelezetté, a megnyugvás nagylelkűvé, a megbecsülés pedig képessé arra, hogy elérhessük, amit szeretnénk.”
A tényleges és lényeges munkatapasztalatomat a Gazdasági Versenyhivatalban szereztem.
A GVH-ban az elmúlt mintegy 20 évben sok minden változott, több elnökkel, elnökhelyettessel, felsővezetővel, illetve számos különböző gondolkodású, illetve elveket valló irodavezetővel dolgoztam. Most, hogy én is vezető vagyok sokszor eszembe jutnak e gondolatok, reakciók, megoldások is. Számomra minden napra erőt adó motiváció a versenyhivatali cél, azaz az, hogy a GVH őrködjön a verseny tisztasága és szabadsága felett, hiszen a verseny fenntartása és fejlesztése fontos közérdek, társadalmi haszonnal jár, hozzájárul a fogyasztói jólét javulásához. Ez a közérdek az, amivel könnyedén tudok azonosulni, és ez az a misszió amiért minden nap örömmel dolgozom, a versenyjogi fogyasztóvédelmet hivatásomnak tekintem.
Miben tudnék a mentorált segítségére lenni?
- értékelvű, hosszútávú és strukturált gondolkodásmód kialakítása, alkalmazása,
- feladat- és eredményorientáltságra való késztetés elősegítése,
- szakmai igényesség, precizitás, mint belső motiváció, belülről fakadó szándék kialakítása,
- időmenedzsment kérdések, hatékony munkavégzés, priorizálás,
- csapatmunka és kooperáció segítése,
- kommunikációs készségek, érdekérvényesítési attitűd fejlesztése,
- megoldásra való törekvés erősítése a problémák exponálása helyett,
- vezetői munkakör és a család egyensúlya,
- reziliencia és rugalmasság fejlesztése.
Hiszem, hogy mindig, mindenből és mindenkitől lehet tanulni, és ezt magam is gyakorlom nap, mint nap.