Riportsorozatunk célja, hogy inspiráló, izgalmas karrierű vagy életű nőkkel beszélgessünk – akár mindennapi témákról. Olyan jogászokat és más szakembereket szeretnénk Nektek bemutatni néhány kérdésen és válaszon keresztül, akik valamiben különlegesek, kiemelkedőek, kilógnak a sorból vagy éppen nagyon is átlagosak, jelentsen is az bármit, de a kérdező fontosnak tartja megmutatni az adott személyt.
Dr. Udvarhelyi Zsuzsannával – vagy ahogy sokan ismerik: Zsu-val – beszélgettünk, aki már gyermekkora óta fest, és 16 éves kora óta rendszeresen kiállítja műveit. Miután gimnázium után a jogi pálya mellett döntött, hosszú évekig sikeresen építette karrierjét jogászként, míg végül visszatért a művészetekhez. Zsu története nemcsak a művészeti hivatás iránti elhivatottságáról szól, hanem arról is, hogyan lehet megtalálni a lehetőségeket minden élethelyzetben, hogyan tanulhatunk és építhetjük a jövőt még akkor is, amikor az út nem egyenes. Inspiráló beszélgetés mindenkinek, aki pályaváltáson gondolkodik, vagy egyszerűen csak egy különleges történetre vágyik, amely a kitartásról, a tudatosságról és a lehetőségek felismeréséről szól.
Gyerekkorod óta festesz és 16 éves korod óta rendszeresen kiállításra is kerülnek a festményeid, gimnázium után mégis a jogi pályát választottad. Hogyan alakult ez így, hogy nézett ki a jogi egyetemig vezető utad?
Értelmiségi családból származom, úgyhogy először az orvosi pályán gondolkoztam később mégis a jog mellett döntöttem. Egész kicsi korom óta kreatív ember voltam, és nagyon szerettem festeni, de nem gondoltam, hogy ez valóban egy életfeladat lehet. Talán szükségem volt arra a néhány évre, hogy művészi elhivatottságom meg tudjon erősödni. A jog nagyon hasznosnak bizonyult az élet minden területén, szervezettséget és teherbírást tanított, aminek később más területen is nagy hasznát vettem.
Azóta jogászból elismert festő lettél. Mikor érezted először azt, hogy nem a jogi pálya az igazi hivatásod?
Nagyon szerettem a jogot is, különösen az elméleti részeket, a római jogot a jogfilozófiát és az etikát… A jog absztrakt mivolta és az igazságosság kérdése, a társadalom szabályokkal rendezése… Ezek mind nagyon érdekesek voltak. Később, a szárazabb, praktikusabb jogterületet már nem álltak olyan közel hozzám. Ahhoz azonban, hogy el tudjam fogadni, hogy a festészet az élet hivatásom kellett ez a háttér és biztonságérzet, a tudat, hogy van egy megbízható szakmám, és mellette játszhatok az kreativitásommal. Mivel nem kellett teljes súlyával és felelősségével elvárnom a festészettől, hogy eltartson és az élet minden területén helytálljon, így a művészeti munkámat könnyedség és öröm jellemezte. Csak később, mikor már elég sikeres voltam ahhoz, hogy a művészet teljesen meg tudjon támasztani, engedtem el végleg a jogot, mint védelmi bástyát.
Megbántad valaha, hogy elkezdted a jogi egyetemet, vagy azt, hogy nem engedted el korábban a jogászi és oktatói karrieredet?
Nem bántam meg, azt gondolom, hogy a mostani sikerem a festészetben nagyban köszönhető annak, hogy jogot is tanultam. Minden szakmában van egy olyan fordulópont, kulcs, amire szükség van a sikerhez és ez általában valami olyasmi, amihez a többiek ugyanabban a szakmában nem értenek. A két szakma párhuzamossága lökés a siker felé.
A jogi egyetem és később a jogi munkád mellett hogyan sikerült elérned egyfelől azt, hogy festőként is fejlődj, másfelől azt, hogy láthatóbbá, ismertebbé váljanak a műveid? Ez rengeteg időt és energiát igényelhetett.
Szerencsére elég jól tudtam a jogon teljesíteni, így több ösztöndíjam, külföldi utam is volt a szakmának köszönhetően. Ilyenkor általában szerveztem párhuzamosan egy-két kiállítást is az adott helyszíneken.
Valahogy úgy van ez, hogyha valamilyen szakmába az ember tényleg szerelmes, valóban az a hivatása, akkor az a sok energia nem áldozat, hanem kiteljesedés.
Jelenleg milyennek éled meg a saját identitásodat, mennyire érzed magad jogásznak és mennyire festőnek? Esetleg másnak?
Most már sok éve művészként dolgozom, kiállításokat szervezek, Art fair-ek és múzeumok munkájában veszek részt… A jogról leginkább egy baráti kör maradt meg, Velük továbbra is közösséget érzek.
Éltél Budapest mellett többek között Svájcban, Bécsben, az Egyesült Államokban és Franciaországban is. Hogyan látod, milyen módon alakítottak téged ezek az élmények, mint személyt és mint művészt?
Minden más helyszín új energiával tölt fel és úgy ötleteket hoz. Amikor Párizsban voltam a palettán sötétebb lett, aranyak, bordók, mély színek és teátrális alkotások születtek. Később dél-Franciaországban a színek letisztultak, villódzó, és világos alkotások születtek.
Mit tanácsolnál olyan fiatal joghallgatóknak vagy pályakezdőknek, akik esetleg úgy érzik, hogy a jogi pálya mégsem nekik való?
A jogi pályát elhagyni már csak azért is nagyon nehéz, mert rengeteg energiát, legalább öt évet tényleg rá kell áldozni az életből. Ilyenkor elismerni és elfogadni, hogy mégis más feladat vár ránk: nagy felelősség és nehézség. De csak azt tudom mondani erre, hogy ha az ember rossz vonatra szállt, akkor minél tovább marad rajta, annál hosszabb ideig tart a rossz irányba.
+1 Mit tartasz művészeti mottódnak?
A festő feladata nem az, hogy azt mutassa meg, ami már látható, hanem hogy a művészeten keresztül egy mélyebb igazságot keressen.
