Riportsorozatunk célja, hogy inspiráló, izgalmas karrierű vagy életű nőkkel beszélgessünk – akár mindennapi témákról. Olyan jogászokat és más szakembereket szeretnénk Nektek bemutatni néhány kérdésen és válaszon keresztül, akik valamiben különlegesek, kiemelkedőek, kilógnak a sorból vagy éppen nagyon is átlagosak, jelentsen is az bármit, de a kérdező fontosnak tartja megmutatni az adott személyt.
Dr. Becskereki-Hambalkó Orsolya néhány éve a kérdező kollégája volt, aki remek szakembernek ismerte meg, méghozzá egy olyan jogterület szenvedélyes szakértőjének, amit kevesen tudnak jól csinálni. Az elmúlt években már csak a közösségi médiában követi, de azóta még „többet” gondol róla. Világutazó. Határozott és életvidám nő. Tudatos és odaadó édesanya. Felkészült és okos, gyakorlatias jogász.
Orsi, mit gondolsz, ma másként mutatkoznál be, mint amikor még kollégák voltunk, mielőtt 2016-ban a férjeddel Prágába költöztetek?
Jogász végzettségem mindig az identitásom része marad, de valóban sok minden megváltozott amióta 2016 őszén Prágába költöztünk. Ha pályaválasztáskor tudtam volna, hogy külföldön, idegen nyelvi környezetben fogok élni és dolgozni, lehet, hogy nem a jogi tanulmányokat választottam volna, hiszen az anyanyelven elsajátított tudás ezen a területen nem feltétlenül hasznosítható jól más országban vagy más jogi kultúrában. Magam körül nagyok sokféle példát látok, valakinek gond nélkül sikerül a jogászi pálya folytatása, másoknak nehezebben vagy egyáltalán nem. Az én helyzetem abból a szempontból is speciális, hogy még nem beszélek elég jól csehül, így az angol a munkanyelvem.
Egyébként Szegeden végeztem, az LLM képzést már Budapesten, az ELTE-n. Az első igazi munkahelyem a Gazdasági Versenyhivatal volt, a fogyasztóvédelem a szakterületem. Tehát egy hatósági munkakörnyezetben, munkakultúrában szocializálódtam, így amikor Prágában egy kis, de nemzetközi, IT recruitmenttel foglalkozó start-up cégnél kezdtem dolgozni, sok mindent meg kellett tanulnom, akár az adott piacról, akár a mindennapi gyakorlati működésről. Ugyan időnként nagyon jól jött a jogászi vénám, de inkább más területeken próbálhattam ki magam. Később, a kisfiam, Bodó születéséig, egy magyar ügyvédi irodának dolgoztam „haza”. Jelenleg pedig nagyon érdekel a közösségi média, szeretnék minél többet tudni erről a csatornáról, a lehető legjobbat kihozni magamból, a social media jelenlétemből, ugyanis nagyon szeretünk utazni és szeretném profi módon átadni a tapasztalataimat, tanácsaimat, utazásokon szerzett élményeimet az érdeklődőknek. Folyamatosan képezem magam, tanultam fényképezést és videózást, illetve tartalomgyártói képzésre is jártam.
Az Instagramon az Oshoya_travels és a 3pandasaroundtheworld profilon találkozhatunk veled és az utazásos témáiddal. Amennyire nyomonkövettem, eddig is sokat és gyönyörű helyekre utaztatok, először a férjeddel, aztán a kisfiatokkal, Bodóval együtt, de az elmúlt félévben körbeutaztátok a világot! Ez önmagában is különleges, de ami a te esetedben ezt még érdekesebbé tette, hogy a közösségi médiában – profi módon megszerkesztett, a hangulatot csodásan visszaadó képekkel és személyes, nagyon gyakorlatias leírásokkal tarkított posztokban – követhettük a tapasztalataitokat, élményeiteket.
Mondanál pár „statisztikai” adatot?
Valóban, korábban is sokat utazhattunk, szerencsések vagyunk. Az elmúlt 10 évben összesen 52 országban jártam, az idén januárban kezdett nagy utazásunkon pedig összesen 21 országban jártunk, öt kontinensen (Afrika és Antarktisz marad ki). Összesen 176 napot aludtunk szállodákban. 38-szor repültünk, összesen 96.038 km-t, de autóval 3670 km-t, vonattal pedig 961 km-t tettünk meg, így még a rövidebb hajóutakat nem is számolva több mint 100.000 km-t utaztunk félév alatt.
A repült km-ek száma azért is érdekes, mert valójában nagyon félek a repüléstől, még mindig, ennyi tapasztalat után is!
Kíváncsi vagyok, honnan jött az ötlet, és azt követően mennyi ideig és hogyan készültetek a világkörüli útra? A tervezésnél milyen elveket tartottatok a szemetek előtt? Hol néztél utána olyan praktikus dolgoknak, mint pl. a vízum, drónhasználat, esetleg a kötelező vagy javasolt oltások, ivóvíz, speciális magatartási szabályok? Mekkora csomagokkal utaztatok? Volt egyébként bárhol csúszás, betegség, egyéb fennakadás, ami miatt gyorsan kellett bármit is újratervezni? Volt olyan pont, amikor jobban elfáradtatok?
Már régóta dédelgetett álmunk, hogy hosszabb ideig utazzunk, körbe a világban. Több barátunk, ismerősünk járt már hasonló vagy kisebb földrajzi területen, de hosszabb ideig tartó utazáson, így sok élménybeszámolót hallottunk. Természetesen nem tudtunk mindenhova eljutni, a kereteket tartani kellett, szóval még maradt bőven felfedezni való téma! Korábban a leghosszabb utazásunk 3 hét volt. Az egyik legizgalmasabb utazásunk pedig az volt, amikor a tervezésnél még nem tudtuk, hogy kisbabát várok, csak az indulás előtt pár nappal derült ki. A nőgyógyász a kisfiamat „traveler in the uterus”-nak nevezte.
A mostani utazásunk időzítése úgy jött, hogy a férjem, Laci is ki tudott venni egy hosszabb fizetés nélküli szabadságot és a kisfiam is pont annyi idős, hogy még éppen hiányozhatott hosszabb ideig az oviból, mivel még nem kötelező neki óvodába járni.
Körülbelül egy évig terveztük az utazást, nagyon sok mindenre, köztük látszólagos apróságokra is kellett figyelni. Az útitervnél különösen figyeltünk arra, hogy a pörgősebb, mozgalmasabb napok után egy-két nap pihenés is legyen. Az alapos előkészület után szerencsére igazi, nagy fennakadással nem szembesültünk, egyszer kellett a poggyászainkra hosszabb ideig várakozni, de azt is megoldottuk. Az utolsó egy hónap egy picit talán fárasztóbb volt, de erre már a tervezésnél is figyelemmel voltunk és egy kicsit más is volt ez az időszak, mert sok baráttal, ismerőssel találkoztunk az újdonságok felfedezése mellett.
Egy-egy bőrönddel utaztunk, ehhez nagyon alaposan megterveztük, hogy mit viszünk magunkkal. Például amikor összeállítottam a gyógyszeres csomagot, azt megmutattam a gyermekorvosunknak is, aki maga is tapasztalt utazó. A korábbi utazásainkon már felvettünk oltásokat, de ezt a témát is átbeszéltük szakemberrel (persze online is utánanéztem dolgoknak a különböző nemzetközi és helyi honlapokon). Persze különleges helyzetek bárhol lehetnek. A drónt (itt a 250 g-nál könnyebb drónokról van szó) általában gond nélkül fel lehet vinni az utastérbe, kivéve az Emiratesnél. Itt az akkumulátort ki kell venni a dróntestből, az akkumulátor (és a kontroller, ha abból nem lehet kivenni az aksit, mint a mienknél) megy a kézi poggyászba (mert akkumulátor nem lehet a feladott poggyászban sehol sem), míg maga a drón a feladott poggyászba. Ennek állítólag az az oka, hogy valaki az utastérben reptette a drónját.
A bőrönd mellett a váratlan helyzetekre nagyon jó megoldás egy összehajtható táska, mivel kis helyet foglal és bármikor előkapható, ha kell egy plusz eszköz. A szükséges és lehetséges oltásokon és gyógyszereken kívül olyan látszólag apró dolgokra is gondolni kell, hogy a vényköteles gyógyszereket nem lehet bárhova bevinni szakorvosi igazolás nélkül. Szingapúrba lépve például a napi használatú gyógyszeremnél az orvosom tanúsítványával együtt pontosan meg kellett adnom, hogy pontosan hány szemet viszek be abból gyógyszerből.
Azért fontos azt is elmondanom, hogy az utazásaink során az etikai megfontolásokat, a morális kérdéseket is szem előtt tartjuk. Nem félünk megmutatni a kisfiúknak, hogy nem mindenki olyan szerencsés mint ő, vannak gyerekek, akik sokkal rosszabb körülmények között vagy egészen más életet élnek. Ilyen helyzetekben azonban nagyon körültekintőnek kell lenni a fényképezéssel, senkit nem lehet megsérteni, kiszolgáltatottként megörökíteni. Az indiai guide-unk a Delhi by Locals volt, velük utaztunk nagyjából 2 hétig. A Delhi by Localsnak pedig van egy NGO-ja, a Learning by Locals, amely oktatási tevékenységet folytat, és támogatja a helyi, nyomornegyedben élő fiatalokat. Van egyi iskolájuk is a nyomornegyedben, ezt látogattuk meg. Itt angolt, informatikát stb. oktatnak a rászorulóknak, van könyvtáruk is, ezzel próbálnak segíteni, hogy a nyomornegyedben élőknek legyen bármi esélye kitörni a jelenlegi helyzetükből. A Delhi by Local profitjának egyébként azt hiszem 20%-a megy a Learning by Localsnak.
De ott van az állatokkal kapcsolatos hozzáállás is. Az alap, hogy elefántra nem ülünk fel, hiszen azt nem élvezik az állatok. A koalák sem élvezik az emberi ölelést, simogatást, és bár messziről is hatásosak lehetnek a fotók, mégis még mindig sokan tesznek közzé olyan képet a közösségi médiában, ahol koalát tartanak kézben.
És hiszünk a fenntartható turizmusban, napjainkban tényleg sok szállás és vendéglátóhely valóban odafigyel a környezeti terhelés csökkentésére és különböző izgalmas megoldásokat vezetnek be. És ehhez képest még mindig vannak, meglepő módon például az USA-ban olyan előkelő resortok, ahol az összes pohár, tányér vagy evőeszköz eldobható.
Volt kedvenced vagy olyan hely, látnivaló, program, ahova szívesen visszamennél?
Elmondhatom, hogy továbbra is Ázsia a favorit: ott minden van és minden nagyon jó áron! Korábbi utazási élményeink közül Sri Lankát emelném ki, a kisfiam azóta is emlegeti a helyi idegenvezető-sofőrünket, annyira jó, baráti kapcsolat alakult ki közöttünk.
A mostani utazáson viszont Dél-Amerika, főleg Peru is nagyon különleges volt számomra és oda vágyom is vissza, mert a sok élmény ellenére, mint az Európában kevésbé ismert ősi Caral civilizáció emlékeivel való találkozás, volt, ami kimaradt. A Machu Picchut például kihagytuk, mert rendkívül magasan van és nincs a közelben gyermekorvos, így kisgyerekkel nem mertünk belevágni, nem akartunk kockáztatni. Peruban egyébként is sok kaland ért (a defektektől a rendőri kíséretig)! Érdekes, hogy nem beszélünk spanyolul, mégis mindent meg tudtunk oldani a segítőkész emberekkel, még elsőre veszélyesebbnek tűnő helyzetekben is – azt gondolom egyébként, hogy néha a nyelvismeret hamis biztonságérzetet ad, mert azt feltételezzük, hogy mindent meg tudunk értetni és beszélni, pedig más szempontok is játszanak.
Volt olyan helyzet az utazásotok során, ahol a jogi tudásodra volt szükség? Kellett ÁSZF-et böngészned vagy találkoztál olyan megoldással, ami szerinted sérelmes az utazókra nézve?
Jobban végig gondolva volt pár helyzet, ahol nem kaptunk kellő tájékoztatást, mint amikor elveszett egy csomagunk és nehézkes, akadozó volt a tájékoztatás. Számomra az USA-ba való belépés is kicsit körülményes volt, mert a láthatóan ovis korú kisfiamat külön állították, ugyanis a neve hasonlít egy kitiltott személyéhez és ezért nem akarták beengedni, de sokáig nem mondták el, hogy miről is van szó, mi a probléma, így nehézkes volt az ügyintézés. Arról nem is beszélve, hogy egy kisgyerek volt az érintett.
Egyébként az USA-ban az árfeltüntetés sem olyan egyértelmű, mivel a nettó ár van feltüntetve és az adó mértékek államonként eltérőek. És az USA-ban nagyon is elvárt a borravaló fizetése, a bankkártya terminálokon a fizetésnél előre beállított, nehezen átugorható és nagyon magas, akár 30%-os tételek jelentek meg borravalóként.
Igyekeztünk azonos lánchoz tartozó szállodákba foglalni, egyrészt a jó tapasztalatok, másrészt az elérhető többletjuttatások, kedvezmények lehetősége miatt. Az viszont általános tapasztalatom, hogy nagyon oda kellett figyelni a szállodai számlákra, amiben az sokat segít, ha az utas a szálloda applikációját használva előre láthatja, hogy milyen költései keletkeznek. Előfordult olyan, hogy egy-egy kedvezményt nem automatikus kaptunk meg vagy nem mindig olyan mértékben érvényesültek, ahogy gondoltunk. És miközben nem iszunk alkoholt, néhol mégis megjelentek alkoholos italok a számláinkon.
Azt vettem észre, hogy a kisfiad csak nagyon visszafogottan jelent meg a bejegyzéseidben, képeiden a közösségi médiában: csak messziről vagy hátulról, általában gyerekeknek izgalmas helyezetekben, pl. közlekedési eszközökön. Volt benned valami alapkoncepció vagy valójában a mondanivaló adta, hogy éppen mennyire közelre engeded a követőidet?
A közösségi média jelenlétnél valóban érzékeny téma a gyermek megjelenítése. Tényleg csak nagyon diszkréten és nem túl sokat szerettem volna „mutogatni” Bodót, de hát mégiscsak a családi utazás a témám a közösségi médiában! Meg akartam mutatni, hogy egy gyerek is élvezni tudja a programokat, ehhez mire kell figyelni, mit hogyan érdemes szervezni. Többen mondták nekünk azt, hogy a gyerek számára szenvedés lesz ez az utazás, ezért a róla készült képekkel azt is szerettem volna megmutatni, hogy egyáltalán nem így van, az utazás nem volt teher a számára.
Figyeltem arra is, hogy maga a közösségi média jelenlét és a fényképezés se legyen terhes a számára, de néha ő maga kérte, hogy egy-egy képsorozatban ő is szerepeljen. És azt is gondolom, hogyha látja, hogy a közösségi médiában való megjelenés mivel jár, mennyi munka van egy-egy posztnak, egy-egy tartalomnak a közzététele mögött és azt is megtanulja, hogy a valóság mennyivel összetettebb, több, akár más, mint a megosztott tartalom, hiszen mindannyian főleg a világ szebbik-jobbik oldalát szeretnénk megmutatni, akkor ő maga is védettebb lesz a közösségi médiával szemben.
Zárjuk egy személyes kérdéssel: honnan a „pandák” elnevezés magatokra?
A Pandák név eredetét már homály fedi, de úgy emlékszem, hogy egy étteremből kiszállításkor értették félre a nevemet, és Pandalkó lett. Innentől Laci elkezdett Pandának hívni, majd lassan én is őt. Szóval Pandának hívjuk egymást. A plüss panda pedig a Bodó kedvenc plüsse, ami természetesen utazott velünk végig. Egyébként pandás nevű profiloldalon a fiúkkal jelenünk meg közösségi médiában, ez a fiók egy kicsit ilyen naplószerűbb, személyesebb hangvételű, tulajdonképpen itt számolunk be a családnak, hogy tudják, jól vagyunk, minden rendben van. A másik fiókom pedig inkább az utazással kapcsolatos tapasztalatok, élmények, gyakorlatiasabb információk megosztását szolgálja a nagyközönség felé.
