Emese a HUN-REN Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont Világgazdasági Intézetének kutatója, valamint doktorjelölt a Budapesti Corvinus Egyetem Nemzetközi Kapcsolatok és Politikatudomány Doktori Iskolájában. Korábban újságíróként, riporterként is dolgozott a hvg.hu-nál és a Marie Claire hazai kiadásánál. Kutatási és érdeklődési területei a globális értékláncok és a divatipar világgazdasági vonatkozásai, valamint a gyártással kapcsolatos munkakörülmények és a fenntarthatóság.
Mi inspirált Téged arra, hogy a fenntartható divattal (is) foglalkozz?
Mindig is érdekelt a divat, de a textilrajzoló, majd a ruhaipari technikusi képzés alatt jöttem rá, hogy maga a divat, mint iparág és annak gyártási háttere jobban érdekel, minthogy én magam alkossak. A gyártási hátteret tehát jól megtanultam. Milyen társadalmi viszonyok, jelenségek vannak a származási ország megjelölés mögött? Lehet-e a divatnak, és a globális ellátási láncoknak szerepe a nemzetközi fejlesztésben? Aztán a további tanulmányaim (kommunikáció- és médiatudomány MA, kulturális iparágak specializációval, majd nemzetközi tanulmányok MA) már célzottan úgy választottam, hogy a kíváncsiságom elégítsék ki a szakok. Ezzel párhuzamosan újságíróként pedig az foglalkoztatott, mi is van a kifutók csillogó világa, a magazinok legtöbbször felszínes megközelítése mögött, így elég hamar kikötöttem a fenntarthatóságnál, és a divat, mint globális iparág megközelítésnél – már több, mint 10 éve. A doktori témám pedig ennek a kicsúcsosodása, bár nem a fenntarthatóság van a fókuszban, hanem a gazdasági, illetve társadalmi feljebb lépés, mint koncepció, azonban ezek szorosan összefüggnek.
Te hogyan definiálnád a fenntartható divatot és melyek a legfontosabb kritériumok, amelyeket figyelembe kell venni a fenntartható divat kialakításakor?
Egy szociológus, Werner Sombart mondta, hogy „a divat a kapitalizmus kedvenc gyermeke”: a divat nem lehet fenntartható, egyszerűen a folyamatos újításra való törekvés, a folyamatos fogyasztásösztönzés kiüti a fenntarthatóságot, azonban valóban ez alatt a „név” alatt fut a jelenség. A legfontosabb kritériumokat egy hármas pillérrel lehet a legegyszerűbben megragadni: ez a gazdasági, társadalmi és környezeti aspektus hármasa (triple bottom line approach), amit John Elkington az 1990-es években honosított meg. Bár a nemzetközi fejlesztésben kiterjedt irodalma van a pillérek kutatásának, az az érdekes ebben, hogy a gyakorlatban hogyan valósul meg ez a hármas: sajnos, ahogy a legtöbb példa mutatja, alapvetően van egy átváltás ezek között. Általában a környezeti fenntarthatóságot üti a gazdasági, de a társadalmi pillér, az gyakran alul marad, sőt, ki is marad a vállalások közül. A divatiparban számtalan szempontot sorolhatunk még a három fő egység mögé, a legtöbb példát azonban a környezeti pillérre vonatkozóan látjuk és gyakran a „zöldebbnek” titulált alapanyagok használatában ki is merül. Amíg viszont egy márka egy olyan új termék eladását ösztönzi, amire alapvetően nincs szükségünk, nem lehet fenntartható. Legfeljebb fenntarthatóbb, legyen akármilyen kisléptékű, és átlátható és felelős is.
Milyen aktuális trendeket látsz a fenntartható divatban?
A körforgásos megoldások mellett a különböző fenntarthatóbb, újgenerációs alapanyagok abszolút ilyenek: így például az újrahasznosított, vagy újrahasznosítható, lebomló alapanyagok, az élelmiszerhulladékból készített bőralternatívák, vagy a biomatériák körül nagy most a zsizsgés. Azonban az, hogy ezek ipari léptékben gyárthatóak-e, rendelkeznek-e ugyanazokkal a tulajdonságokkal, mennyivel is drágábbak, mint amiket ki szeretnének velük váltani, az már egy teljesen más kérdés. Azonban az is fontos, hogy sok ilyen zöld trend még csak a közelébe se kerül annak, hogy megkérdőjelezze azt a status quo-t, ami uralja a divatipart, és amiről mindenki tudja, hogy fenntarthatatlan. Izgalmas egyébként az az irány is, ami most kezd kibontakozni, legalábbis a közösségi médiában teret nyert, és az alulfogyasztást (underconsumption) promótálja. Kiváncsi leszek, meddig jut majd.
Milyen fő kihívásokkal szembesülnek a divatipar szereplői a fenntarthatóság elérése érdekében?
Rengeteg ilyen van: ha csak az alapanyagokat nézzük, sok esetben, ami a környezetre mondjuk kevésbé káros, az nehezebben elérhető, drágább és rosszabb tulajdonságokkal bír jelenleg. De talán a legnagyobb kihívás a fogyasztói szokások megváltoztatása: nem látom, a túlfogyasztásból hogyan lehetne visszakanyarodni. Ez azonban értelemszerűen a divatcégek malmára hajtja a vizet, hiszen az hoz számukra profitot, ha termékeket, pontosabban életérzést adnak el.
Milyen technológiai újítások járulnak hozzá a fenntartható divat fejlődéséhez?
Számtalan fejlesztés van a textiliparban és a gyártási folyamatok terén, amelyek mind-mind egy fenntarthatóbb pályát tartanának szem előtt, vagy éppen az átláthatóságot, a hulladékok csökkentését szolgálják. A textiliparral kapcsolatban viszont az is fontos, hogy egy-egy új alapanyag fejlesztése nagyon költséges, sok időt igényel és alapvetően sokat el kell belőle adni, hogy ez megtérüljön. Szóval nincsen sikeres technológiai újítás társadalmi elfogadottság és fizetőképes, jelentős kereslet nélkül, legfeljebb csak ötlet vagy prototípus. Gondoljunk csak a svéd Renewcell példájára: díjakat nyert, magasztalták a textilből textilt gyártó megoldását, aztán 2024 tavaszán a potenciális csődjükről szóltak a cikkek, amelyek okként a hiányzó keresletre mutogattak.
Hogyan lehet a fenntartható divat gazdaságilag is életképes és milyen társadalmi változásokat hozhat a fenntartható divat előtérbe kerülése?
Ez egy nagyon nehéz kérdés. Alapvetően az elmúlt időszakban több olyan márka is előtérbe került, akiknek a fenntarthatóságra való törekvés a működésük során jobban szem előtt van, azonban mindegyikről bebizonyosodott, hogy könnyedén lehet fogást találni rajtuk. Hiába a fenntarthatónak tűnő imázs, ha közben egy márka mondjuk ugyanott gyártat, mint a fast fashion cégek, nem fizeti ki rendesen, illetve időben a neki dolgozó beszállítókat, vagy éppen toxikus munkakörnyezet van az irodáiban, illetve üzleteiben. Az biztos, hogy minél nagyobb valaki, ez annál nehezebb, hiszen az országhatárokat, kontinenseket átívelő globális ellátási láncokat nehéz átlátni, szabályozni. És az is, hogy minél inkább törekedne valaki a fenntarthatóságra, ez sokszor annál költségesebb. Viszont ha a fenntartható divatot a fast fashion visszaszorulásaként értelmezzük, az is egy nagyon nehéz kérdés, hogy milyen alternatívája lenne a munkára azoknak, akik például délkelet-ázsiai országokban a ruházati iparban dolgoznak, ugyanis sok országban nagy foglalkoztató a szegmens és az export jelentős százalékát adja.
Mesélnél a jelenlegi kutatásaidról?
Jelenleg a doktori disszertációmon végzem az utolsó simításokat és idén az ÚNKP kutatói ösztöndíja keretében azt kutattam, milyen szabályozás vezet társadalmi feljebb lépéshez a hazai ruházati iparban, vagyis a legegyszerűbben, hogy mi vezet a szektorban dolgozók jobb munkakörülményeihez. Nemrég adtunk le a kutatócsoportvezetőmmel, Éltető Andreával egy tanulmányt, amiben azt vizsgáltuk meg három esettanulmányon keresztül (ezek az újrahasznosított poliészter, a „vegán bőr” és a ruhakölcsönzés), hogy a divatipar jelenlegi fenntarthatósági törekvései közül mennyire is szolgálják ezek az iparág valódi transzformációját. Van egy másik kolléganőmmel közös, futó projekt, a használtruha iparág kapcsán, és emellett van két most induló is: az egyik a greenwashing témájával fog foglalkozni, a másik pedig a divatipar magas hozzáadott értékű (így a tervezés, branding vagy az értékesítés) pozíciónak viszonyrendszereit vizsgálja majd.
Te milyen változásokat szeretnél látni a divatiparban a következő évtizedben?
Én személy szerint sok, nagyon átgondolt, az érintett szereplőkkel egyeztetett, iparági lobbinak nem engedő, holisztikus megközelítésű szabályozást szeretnék látni, ami egyfelől büntetné a környezetszennyező, és társadalmilag kizsákmányoló gyakorlatokat, és ösztönözné a fenntarthatóbb megoldásokat. Amelyek természetesen tudományosan kellően megalapozottak, és nem olyan eredményeket vennének alapul, mint például a Higg Index és az, melyik alapanyagot tartja „zöldebb” opciónak, és amiről kiderült, hogy nem általánosítható eredményeket általánosított, és olyan adatokat vett alapul, amelyeket eredetileg a műanyagipar szponzorált. Az is nagyon jó lenne, ha kiterjedten kutatnák a divatiparban használt vegyianyagok környezeti, illetve az emberi egészségre gyakorolt hatását, mert csak csekély vegyianyag hatásáról van bármi tudomásunk, és nagyon fontos lenne. De ez utópia, azt hiszem.
Mit tanácsolnál azoknak a fiataloknak, akik a fenntartható divat területén szeretnének karriert építeni?
Talán az a legfontosabb, hogy bár kell a lendület és a tenni akarás, de legyen azért előttük, hogy nem biztos, hogy meg fogják tudni váltani a világot. Nem is azért, mert nem akarják eléggé, vagy mert ne dolgoznának meg érte elég keményen, hanem egyszerűen abból az okból kifolyólag, hogy megannyi hátráltató tényezővel fognak szembesülni. Egy egyszerű példával élve: tegyük fel, hogy elhelyezkednek egy divatmárkánál, azonban a gazdasági válságból kifolyólag, vagy bármilyen más anyagi indíttatású megfontolásból a cég megvágja a fenntarthatósági törekvéseire szánt keretet. Annál racionálisabban és reziliensebben tudja valaki végezni a munkáját szerintem a fenntarthatóbb divat területén, minél inkább átlátja ezeket a hátráltató tényezőket, kihívásokat és ezek fényében igyekszik cselekedni. Az pedig amolyan általános tanács, hogy húzzuk ki a fejünket a divatiparból és figyeljük folyamatosan, milyen változások zajlanak a világban, mert minden mindennel összefügg.
Hogyan tudják a fogyasztók támogatni a fenntartható divatot a mindennapi életükben?
Sokkal egyszerűbben, mint ahogy azt a márkák és még a magukat zöld influencernek is feltüntetők sulykolják: viseljük tovább azt, amink van, vigyázzunk a ruhadarabjainkra, kiegészítőinkre, alakítsuk át. Ez sokkal fenntarthatóbb, mint másodkézből lecsapni valamire, amire igazából nincs szükségünk, vagy vásárolni egy újabb, organikus alapanyagból, vagy épp újrahasznosítottból készült terméket.
